Több százmilliárd forintos veszteséget termelt az elmúlt évben a Wizz Air
A koronavírus-válság hatásait ugyan kezdi maga mögött hagyni a Wizz Air, ám hiába lett több utasa, az emelkedő üzemanyagárak miatt nagyobb vesztesége lett a légitársaságnak.
A koronavírus-válság hatásait ugyan kezdi maga mögött hagyni a Wizz Air, ám hiába lett több utasa, az emelkedő üzemanyagárak miatt nagyobb vesztesége lett a légitársaságnak.
Erre figyelmeztet a Washington Post annak kapcsán, hogy a dél-ázsiai ország – történelme során először – fizetésképtelenné vált.
Két év szünet után új időpontban rendezik meg a világ leghíresebb gazdasági fórumát, amelynek központi témája az ukrajnai háború – nincs azonban konszenzus abban, hogy ezzel a gazdaságban mit is lehet kezdeni.
Az ok: a koronavírus miatti lezárások, melyek ezúttal az ország politikai központját, Pekinget és gazdasági centrumát, Sanghajt érintik.
Sanghaj lezárása és Peking lakosságának teljes tesztelése radikálisan csökkentheti Kína gazdasági növekedését az idén, holott ősszel kommunista pártkongresszust tartanak, amely hosszú időre bebetonozná Hszi Csin-ping elnök uralmát. Az államfő ezért óriási infrastruktúrafejlesztési programot jelentett be.
A globális kutatás arra mutat rá: az emberek már költenének a járvány után, mégis spórolásra kényszerülnek.
Van, aki már a kínai kommunista rendszer tesztjének látja, ami a Távol-Kelet egyik gazdasági központjában zajlik. Ez persze lehet túlzás, ám az biztos, hogy a karantén alá vont városról még sokáig fogunk beszélni a jövőben.
1948-ban kikiáltott függetlensége óta először kényszerült erre a szigetország, amelyet már a Covid miatti válság a padlóra küldött ,és az energiakrízis végképp fizetésképtelenné tett. Hétfőn kellett volna törlesztenie 200 millió dollárt, de nem volt ennyi pénz a kasszában.
A metropolisz kínai gazdasági központja, ezért a hatóságok igyekeznek minimalizálni a kiesést.
A dolgozók a maszkviselést elégelték meg.
Erre utalt sajtóértekezletén Paolo Gentiloni. Az Európai Unió pénzügyi biztosa szerint elképzelhető, hogy az Ukrajna elleni háború miatt nem vezetik be újra a maastrichti kritériumokat január elsején, mert ezzel nehéz helyzetbe hoznák az egész Európai Uniót.
Az Európai Bizottság jóváhagyott egy 2 milliárd eurós magyar programot, amelynek célja, hogy beruházási támogatást nyújtson a fenntartható helyreállításhoz. Ez kedvezményes hitelt jelent, amelyet ebben az évben lehet igényelni.
Lassult az ipari termelői árak emelkedése januárban, de nem állt meg. Éves alapon a drágulás 22,3 százalékos volt, decemberhez képest 0,6 százalékos.